Dobpergééés: Ben nagyot tarolt

Halihó Mindenki!

Idén júniusban volt szerencsém részt venni életem második divathetén. Először Párizsban voltam, majd pedig Milánóban. Repkedtem egy keveset, Budapest-Párizs-Milánó-Párizs-Budapest. A castingok Párizsban kezdődtek és Milánóban folytatódtak, ahol a showk is  azonnal lezajlottak, vizsont a párizsi  bemutatókra még vissza kellett utaznom. Ott további néhány casting  volt már csak hátra mielőtt ott is lementek a showk.

(Portraits, DAMIR DOMA Men's Spring Summer 2014 by Adam Katz Sinding, source: www.facebook.com/damirdoma)

Könnyen sikerült megfáznom az utazások között, hisz Párizsban átlagban 25 fok volt, felhős és esős volt az időjárás, ugyanakkor Milánóban  35 fok, laza hotelszobai klímával. Nem éppen volt egy leányálom csöpögő orral jóképet vágni mindenhol mindenkinek, de azért csak-csak sikerült : p

Milánóban nagyon sok fiú volt, hiszen kb. mindenki egy időben repült át Párizsból. Szerencsére nem voltak eszméletlenül gyilkos 10 castingos napjaim, de azt sem mondanám, hogy mindig sikerült este 8-9 előtt végeznem. Inkább azt mondanám, hogy kevés, viszont annál időigényesebb castingokat, munkákat kaptam. A tervezés mindennek az alapja és nyilván az is, hogy tisztában legyünk azzal, mire mennyi időnk jut majd. Ha ezekre a dolgokra odafigyelünk, kb-ra meg lehet mondani, mikor végez az ember, és melyik castingon tud elidőzni, melyiken pedig sietős.

Az előző szezonban 4 showt csináltam Milánóban. Ezek közül egy volt az, amit „ha törik, ha szakad” alapon most is meg szerettem volna csinálni: Jil Sander. Ismertem a casting directorokat, mivel nem egyszer találkoztam már velük és reménykedtem abban, hogy ebben a szezonban sem fognak elfelejteni. Az első találkozásom velük ebben a szezonban Párizsban volt, mivel egyszer már ott is megtartották a Jil Sander show castingot. Nagyon boldog voltam, amikor 1. mindenek előtt felismertek, 2. tudták, hogy ügynökséget váltottam Párizsban (ami számomra azt jelentette, hogy valamilyen szinten nyomon követtek). A párizsi „előcasting” után szerencsére már csak fittingelni hívtak vissza Milánóba, egyre közelebb érezve magamat ahhoz, hogy ebben a szezonban is meg tudjam csinálni ezt a showt. Ez általában már egy 90%-os jel arra, hogy meg is kapja azt valaki. Így is történt. Az, hogy két szezonban egymás után sikerült megcsinálnom az egyik leginkább „fashion week” vezető showt, a teljesen kimerítő casting után egy újabb lökést adott, hogy csináljam és nem éri meg „kicsapongva” lemondani róla.

Izgalom a bemutató előtt már nem volt bennem, tudván, hogy nincs különbség show és show között. Van egy koreográfia, amit meg kell csinálni, és ha kellőképpen odafigyel az ember a társaira akkor zökkenőmentesen lemegy bármilyen show. Alapból sem vagyok egy izgulós típus...persze életem első showján igencsak izgultam (ami szintén Jil Sander volt), de utána jöttek a showk egymás után, meg a rutin, ha mondhatom ezt : D

Elég sok minden történt velem Milánóban, de szerintem még egy dolog van, amit kiemelnék és elmesélnék nektek: Ermenegildo Zegna.

Ermenegildo Zegna egy olyan kaliberű show, mint a Jil Sander. Az egyik top show (nyilván a Prada és a Gucci után). Sokan szeretnének lebookolni egy ilyen nagyszabású showt, mint amilyen ez is volt. A történet, amit szeretnék elmesélni nektek, a „test hair and make up”-os sztori. Egy ugyanolyan nap volt, mint a többi; 8órai kelés, zuhany, reggeli, ügynökség. Megkaptam az ügynökségen a napi teendőimet és láttam, hogy „JOB: TEST HAIR AND MAKE UP FOR ERMENEGILDO ZEGNA”. 

Nagyon megörültem neki, mert ez egy ugyan olyan jel, mint amikor visszahívnak valakit fittingelni. Már 90% az esély arra, hogy megkapjam ezt a showt is és csak valami nagyon apró bökkenő állhat az utamba. Annyit még úgy gondolom jó ha tudtok, hogy minden show előtt behívnak pár modellt, akire felkenik a showra szánt sminket, és levágják a showra szánt hajat is. Nem először csináltam ilyet, nem volt újdonság a számomra, nem is tartottam tőle, hisz csak egy új lehetőség volt arra, hogy megismerjek új arcokat és ismételten promotáljam saját magamat. A sztori lényege csak annyi, hogy amikor elkezdték csinálni a hajat, nem szóltam, hogy TÁN NEM KÉNE levágni, nyilván nem is nagyon kérdezték…na de mégis, ez egy olyan dolog, hogy ezen az egy kliensen kívül van még kismillió másik, aki pedig nem éppen örülne annak, hogy valaki/k levágták a hajamat. Ezt így konkrétan Raf Simons mondta nekem személyesen: „Az hogy egy show kedvéért megengeded, hogy levágják a hajadat, az szép és jó, de lehet hogy ezzel elvesztesz 13 másik klienst.” Akkor még bele sem gondoltam az egészbe, hogy mégis milyen következményekkel járhat ez az egész, de azt hiszem, jó tanuló pénz volt, hogy ezt pont Raf Simons szájából hallottam. Szerencsére ezek után tudtommal egy opciómat sem veszítettem el ebből az okból kifolyólag, de azért mégis…legközelebb „bocsi srácok, ez a frizura még máshova is kelleni fog!”

Repülés vissza Párizsba!

Alig vártam, mert már szabályosan úgy éreztem, hogy megpusztulok a milánói 35 fokban. Elviselhetetlen volt, pláne hogy a párizsi ügynökségem elvárta, hogy ne barnuljak de legfőképp ne égjek le semilyen szinten. Nem hiába láttam nem egy fiút Milánóban hosszú gatyában…na de ez számomra akkor is abszurd volt. Szóval, kész felüdülés volt ismét visszatérni Párizsba, főleg mivel az az egyik kedvenc városom és mindig nagy álmom volt eljutni oda. Minden szabadidőmet városnézéssel, szebbnél szebb, flessebbnél flessebb helyeken tölteni (Louvre, Szajna part, Eiffel torony előtti park). Sajnos, vagy inkább szerencsére (nem tudom eldönteni), nem éppen volt túlzottan sok szabadidőm, amíg a divathét tartott, de rövidebb napokon pár baráttal, újdonsült ismerőssel tényleg jó érzés volt kiülni valahova és kikapcsolódni egy kicsit.

Párizsban is tényleg teljesen fejre állt velem a mindenség, egy dolog van, amiről szeretnék egy kisebb élménybeszámolót tartani, mi más is lehetne az, mint a DIOR HOMME.

Amikor megtudtam, hogy a Dior visszahívott fittingelni, nagyon boldog voltam. Tudtam, hogy ez az egyik legnagyobb show Párizsban, úgyhogy a fitting nekem még nem jelentett 90%-ot, mind mondjuk más brand-eknél, csak egy jó jelet. Egy kis esélyt arra, hogy most csinálhatok valami igazán nagy dolgot. Nagyon izgultam a fittingen, amikor már bent voltam, szabályosan féltem. Erre még szerintem csak egyszer volt példa. Annak ellenére, hogy mondták „ne féljek, nincs mitől tartanom, csak lazán” persze nyilván fél az ember,  hiszen nem akárhol van, hanem a Diornál. Két lookot próbáltam fel és az elsőnél éreztem, hogy az nagyon nem passzol rám. Se szinben, sem pedig fazonban. Nem csak én gondoltam így miután járkáltam benne egy bő 1-2 percet, mondták, hogy cseréljünk egy másik lookra. Na de az viszont már…tökéletes volt. Gyönyörű volt a színe, gyönyörú volt maga a ruha. Abban is járkáltam 1-2 percet, aztán kép és, amikor már éppen öltöztem vissza a saját cuccaimba már láttam a nevemet a vállfán. Na az már lehetett egy 90%-os jel. Eszméletlenül megörültem neki. Persze a fitting után egyből ment a telefon haza, hogy „képzeld mi történt!”.

Show előtti nap, még este el kellett menjünk a rehearsal-re, ami tulajdonképpen egy show előtti főpróba volt, mivel a koreográfia nem éppen a legegyszerűbb, bár azért annyira nem is volt nehéz. Inkább első ránézésre tűnt csak annak. Előtte még beültünk egy pubba Janis Ancenssel (aki jelenleg a TOP 50-es listán a 6. helyen áll) Ben Allennel és Almantas Petkunassal (az előző szezonban ismerkedtünk meg, azóta nagyon jó barátok vagyunk). Tipikusan egy olyan pillanat volt, hogy végre valahára nem a munkáról beszéltünk, hanem emberi dolgokról. 2 és fél hétnyi tömény fashion után az ember már egy picit belefárad, de jól esett levenni egy óra erejéig ezt az egész szerepet magamról.

Minden zökkenőmentesen lefutott, viszonylag korán is végeztünk, másnap reggel CALL TIME: 9:30. 

A call time igencsak korán volt, mivel a show délután 4-kor kezdődött, így a korai kelés ellenére még sutyiban tudtam szundizni egy kicsit a backstage-ben. 

A showról annyit mondanék el, hogy ez volt életem eddigi legjobb showja. Eszméletlenül élveztem nyilván maga a név miatt is és az egész show kreativitása miatt. A kifutó úgy nézett ki, hogy egy négyszögben először is körbe(?) kellett sétálni, és a kifutó közepén pedig volt egy tükör labirintus. A labirintusban viszont csak egyetlen útvonal volt, így eltévedni nem igazán lehetett benne. Mindnekinek megvolt a saját helye, hogy hol kellett megállnia, aztán, amikor az utolsó ember is megérkezett a helyére, vártuk a jelet, amikor mindenki elindult kifelé ugyan azon az útvonalon (http://www.youtube.com/watch?v=gYEG-8YSiNY). Eszméletlenül jó volt, nagyon-nagyon élveztem. Ez volt az utolsó előtti showm, ezek után már csak Damir Doma maradt, és a jól megérdemelt bulizós, pihenős hétvége.

Nos nagyvonalakban ennyi volt az idei szezonom. Remélem, élveztétek ezt a kisebb beszámolót és remélem mihamarabb lesz ismét miről írnom nektek! : )

Ben