2015. július 21., kedd

Pethő Bálint interjú - 4. rész

Sziasztok! 4 részes mélyinterjúnk negyedik, egyben utolsó része Pethő Bálint-tal, a VM MODEL ügynökség alapítójával, többségi tulajdonosával és ügyvezetőjével végre megérkezett és mostantól ITT a MODEL TALK-on olvasható. 

Köszönet az interjúért Znamenák Gyurinak, a Style&Dirt és a Bossmaster blog tulajdonosának. Az interjú előző három részét az alábbi linkeken megtaláljátok:


Legmélyebb pont, ami valaha volt az életedben?
Nem vagyok egy depresszív alkat, úgyhogy nem emlékszem igazán komoly mélypontokra. Talán édesapám halála volt ami a legjobban megviselt, de furcsa módon az is csak egy jó két hét késéssel, talán addigra tudatosult bennem, hogy tényleg végleg elveszítettem őt. Más igazán nagy mélypontra nem emlékszem. Elég érzékeny ember vagyok, sokszor még egy filmen, vagy egy gesztuson, apróságokon is el tudok érzékenyülni, de ezek inkább örömteli események. A negatív dolgok furcsa módon soha nem lehúztak, hanem inkább erőt adtak eddig. Az élsport megtanított küzdeni és soha nem feladni, az élet minden területén így gondolkozom. Elég mániákus ember vagyok, ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor bármi áron, tűzön vízen át is végig viszem, addig nem nyugszom, amíg meg nem valósítom.

Mi személyesen is (mondhatom), hogy jóba vagyunk, mondd el nekem, hogy mit teszel, amikor úgy érzed hogy ellened fordult az egész világ?
Hála Istennek ilyet soha nem érzek. Ha valami igazságtalanság vagy sérelem ér, akkor próbálom inkább derűsen felfogni és viccet csinálni belőle, vagy rögtön azon törni a fejem, hogy hogyan tudnám az adott helyzetet megoldani, megoldást találni, vagy visszavágni ha nincs más megoldás. Mivel valóban jól ismerjük egymást, így te is tudod hogy ritkán szoktam magamat sajnáltatva a világra vagy a sorsra panaszkodni. Minden ember a maga életének az irányítója és mindig mindenre van megoldás. A siránkozás soha nem segít, ellenben a derű és az optimizmus annál inkább. Próbálom lazán felfogni a dolgokat ilyenkor, meglátni a pozitívumokat és azzal vigasztalni magam, vagy a körülöttem lévőket. Majd pedig minél hamarabb megtalálni a legjobb és leghatékonyabb megoldást az adott problémára. Hála Istennek ilyen értelemben is elég kreatív vagyok. :)

Legboldogabb pillanat/pillanatok az életedben?
A legboldogabb pillanatok azt gondolom a családomhoz, a hozzám közel álló szeretteimhez kötődnek. De mint már fentebb írtam, rettenetesen boldog tudok lenni 1-1 szakmai sikernek is. Az első külföldi modellem, az első címlapunk, az első IMG-s vagy ELITE-es lányunk, vagy minden lányom életében az első igazán nagy show/munka mind mind nagyon nagy boldogsággal töltöttek el. Ha egyet mégis ki kéne emelnem, akkor talán az a pillanat volt, amikor 2012 februárban Kondás Kata megkapta a Calvin Klein showt New Yorkban. Sosem felejtem el, éppen én is New Yorkban voltam és egy másik lányunkkal ültem a backstageben egy másik bemutatón Kate ügynökével, amikor megcsörrent a telefonja. Maida hívta, a Calvin Klein casting directora és akkor jelentette be, hogy Kate megkapta a showt. Ott ültem és elkezdtek folyni a könnyeim. Ki kellett mennem a levegőre, egy 3 perc kellett amíg össze szedtem magam, majd hívtam Katát, de már megelőztek. Már ő is tudott róla, pont előttem hívták és még hallottam a hangján hogy ő is sírt. Ez volt az álma, már 3 évvel korábban is opciós volt rá, de akkor még nem kapta meg, túl fiatal volt. De a sors megadta és Kata nagyon megérdemelte. Ha valaki ő nagyon!! Rengeteget dolgozott érte, minden alá rendelt ennek az egésznek és nem sok lány tudatosabb és fegyelmezettebb nála.
(Kondás Kata a Calvin Klein kifutóján a new yorki Fashion Week-en)

Aztán természetesen elkísértem a showra és amikor mentünk a helyszínre a taxival, amikor kávéztunk a backstageben, amikor izgultam érte a próbán, vagy amikor élőben ment a show, és láttam vonulni a kifutón. Hát aznap bizony sokszor végig futott a hideg a hátamon. Amikor a show után visszamentem a backstagebe és ott ölelkeztünk a modellekkel, a bookerekkel vagy épp Maidával és Ramival az szintén örök emlék marad. Azt gondolom Katának is. Egy fiatal lánynak 3 év közös kemény munka után sikerült teljesítenünk az álmát. És ezek azok a pillanatok amiért érdemes csinálni ezt a szakmát … Hála Istennek azóta minden szezonban újra és újra volt/van szerencsém megtapasztalni ezt az érzést és sok-sok lányunkkal és fiúnkkal is átélni ezt a leírhatatlan örömet és büszkeséget. :)
(Stift Bence -alias Ben Stift- VM-es topmodell 2014-es dicsőséglistája, ebben a szezonban a MODELS.COM és a Style.com egyaránt beválogatta a szezon legkiemelkedőbb új arcai közé a világon)


Volt olyan, hogy a szakmádban hibát követtél el, majd később azt megbántad? Mi volt az?
Emberek vagyunk és mindannyian hibázunk. Követtem el szakmai bakikat is és emberieket is bizonyára nem is egyet. De alapvetően egy fontos, hogy mindig úgy tudjak tükörbe nézni, hogy tiszta a lelkiismeretem és hogy ne bánjak meg semmit, még ha hibáztam akkor sem. Én eszerint élek és eszerint végzem a munkámat is. Így tehát biztos vannak pillanatok, amikor rossz döntéseket hozok, de minden esetben az adott pillanatban úgy gondolom, hogy a legjobb döntést hozom meg és ha visszapörgetném az időt újra azt a döntést hoznám meg. És az élet néha igazolja a döntésemet, néha nem. Az utóbbi években hála istennek többször igen mint nem. De van olyan lány akit elutasítottunk és utána máshol láttam és ott meg tetszett, de nem bántam meg akkor sem, mert akkor abban a pillanatban tényleg nem éreztem úgy, hogy 1000%-osan biztosak vagyunk benne, úgy pedig soha nem szeretnénk elvállalni senki menedzselését sem, ha nem vagyunk 1000%-osan biztosak benne. Kell hogy legyen egyfajta rajongás, csodálat az adott modell iránt, ami motivál mindenkit arra, hogy fotózzuk, retusáljuk, képezzük, tanítsuk, és amikor felhívok egy ügynököt mondjuk Párizsban, ő is kell hogy hallja a hangomon hogy én tényleg teljesen odáig vagyok az adott modellért és valósággal rajongással beszélek a szépségéről most függetlenül attól hogy fiúról vagy lányról beszélünk. Ez egyfajta szakmai rajongás, amit a fotósaink is éreznek, amikor alig várják hogy fotózhassák mert ugyanazt a szépséget látják benne, amit én vagy amit jó esetben a külföldi ügynökök is, ha sikerült átragasztani rájuk ezt a fajta rajongást. Ha már mi sem érzünk így a modellünk iránt, nyilván nem várható el hogy a kinti partnerünk ezt érezze, hiszen eleve nem olyan szenvedéllyel és hittel fogom kiajánlani sem, vagy felkészíteni őt a rá váró feladatokra. Ugyanígy lehet rossz döntést hozni akkor is amikor egy-egy külföldi ügynökség között vacillálunk, de itt is mindig arra törekszünk, hogy annak adjuk az adott modellt, akit akkor abban a pillanatban a legjobb választásnak gondolunk, vagy várjunk a megfelelő ajánlatra és ne adjuk oda egy nem megfelelő helyre csak azért mert az hamarabb jött be. Tudnunk kell kit mikor és kinek szeretnénk eladni, hova szeretnénk pozicionálni. Ez pedig azzal jár, hogy néha bizonyos munkákat vagy lehetőségeket le kell mondani és ha később nem jön be a várt még jobb lehetőség, akkor lehet hogy rossz döntést hoztunk, de a modell érdekeit szem előtt tartva, és a jobb lehetőségben 1000%-ig bízva hoztuk meg a rossz döntést, így a lelki ismeretünk tiszta és pont ezért ezeket sem bántam meg soha. Viszont hosszú távon az eredmények bizonyítják hogy az ember mennyi jó vagy rossz döntést hoz, mind a kiválasztáskor, mind a megfelelő lehetőségek elbírálásakor és eddig úgy tűnik jó úton járunk, az eredmények minket igazolnak szerencsére.
(Pethő Bálint modelljei gyűrűjében a milánói Nhow Hotelben a divathetek alatt)


Mi számodra a legnagyobb szakmai illetve emberi kihívás?
A legnehezebb kihívás megértetni a 14-16 éves lányokkal, hogy egy karrier nem 1-2 évből áll, hogy ne érezzék azt, hogy azonnal kell befutniuk, és hogy ha az első szezonban nem történik valami nagy csoda akkor nem dőlt össze a világ. A türelem ebben a korban még nem erőssége a tinédzsereknek és sokszor nehéz kezelni ezt a fajta sikeréhséget és türelmetlenséget náluk. Meg kell értetni velük, hogy egy karriert fel kell építeni, mert ami gyorsan jön, az általában gyorsan is megy és sokkal könnyebb a csúcsra felérni, mint ott is maradni. Ugyancsak baromi nehéz emberi kihívás ezekkel a tinédzserekkel megértetni, hogy a válogatásokon nem az ő személyükkel van baj, ha nem választják ki őket egy adott munkára, az nem jelenti azt hogy ők nem jók, vagy hogy ők nem kellenek akkor már máshol sem, ne éljék ezt meg személyes kudarcnak vagy visszautasításnak és ne lehajtott fejjel önbizalom nélkül menjenek a következő castingra, mert akkor ott sem fognak már kelleni. Hanem hogy ez csak egy munka, ahol nem ilyen karaktert kerestek, vagy más jobban passzolt az adott produkcióhoz és pont. Ettől ők sem jobbak, sem rosszabbak nem lettek. Menni kell tovább, bízni magukban, abban amit eddig elértek és ami munkát elvégeztek eddig és hogy ott vannak, és ugyanolyan pozitív és optimista hozzáállással végigcsinálni az összes többi castingot és ha 20 helyen sem kellettek, akkor a 21.helyre is vidáman és mosolyogva menni és bízni magukban és a képességeikben. Sajnos az esetek többségében ezek a gyerekek az elején rendkívül önbizalom hiányos, frusztrált, bizonytalan személyiségű tinik akik türelmetlenek és bizalmatlanok a világgal és magukkal szemben egyaránt.
(Pethő Bálint és a fehérorosz szupermodell Tanya Dziahileva -többek közt a Celine, a Dolce&Gabbana, az Escada és a Lacoste kampányarca- Milánóban az egyik show backstage-ében)

Márpedig szép képeket csinálni, megtanítani őket öltözködni vagy szépen járni az nagyon könnyű feladat. De felépíteni a személyiségüket … na ez az igazán kemény meló, és ez az ami nem 1 hét, de nem is 1 hónap, hanem jó esetben 6-8 hónap, átlagos esetben 1-2 év, rossz esetben egy örökkévalóság. Ez a munkánk legnagyobb szakmai és emberi kihívása is egyaránt.
(Tess Hellfeuer német szupermodell -többek közt a H&M, a Chloé, a Trussardi és a Shiseido kampányarca- Pethő Bálinttal Budapesten, a Philosophy Magazin címlapfotózása előtti napon)

A másik nagy kihívás sokszor megértetni velük a pénzügyi és szakmai sikerek közötti különbséget, megtalálni a helyes összhangot a szakmai fejlődés és a pénzügyi gyarapodás között, mindezt összehangolni a család, a barátok és az iskola visszatartó vagy támogató erejével és persze a millió egyéb külső hatással, amiket nem lehet előre betervezni. De pont ez a sokszínűség és komplexitás adja a szakma szépségét számomra. Imádom az ilyen kihívásokat! :)

Kedvenc ruhadarabod?
Nincs egy kedvenc. Szeretek egyszerűen, letisztultan öltözködni. Farmer, póló vagy ing. Főleg a fekete, szürke és fehér ruhákat részesítem előnyben, fontos hogy kényelmes legyen és jó legyen az anyaga, a szabása. Nem vagyok sznob ilyen téren, éppúgy felveszek egy Bangkokba vásárolt fehér pólót  mint egy 2ooo eurós designer darabot, de rengeteg ruhám van a Zara, H&M és társaiból is. Ha bármi megtetszik, akkor megveszem, nem érdekel ki a tervező vagy mikori darab, mint ahogy az ára sem elsődleges szempont. Bár nyilván nem erre költöm azért a teljes keresetem. :)

Kedvenc ruhamárkád?
Jelen pillanatban Alexander Wang, de ez szezononként változik. :)

Hány igaz barátod van és őt (őket) mióta ismered?
Szerencsés ember vagyok. Nagyon sok jó barátom van és még több haverom. A hozzám legközelebb álló 5-6 barátomat mind hosszú évek óta ismerem. A mostani üzlettársammal például már együtt jártunk óvodába, majd általános iskolába is, sőt egy időben költöztünk fel Budapestre is, tehát ez egy jócskán több mint 20 éves barátság. Ilyen szintű barátság és bizalom kialakulásához sok idő kell. Viszont rengeteg nagyon jó barátom van a szakmából is, akiket itt ismertem meg és amiért szintén nagyon hálás vagyok a divatvilágnak. Az 5 legjobb barátom közül 4 is a szakmában dolgozik, mondhatni a kollégáim, fotósok vagy bookerek és napi szinten beszélünk, összejárunk, szinte mindent együtt csinálunk és mindent tudunk egymásról és kölcsönösen segítjük, támogatjuk egymást bármiben.
Rajtuk kívül még nagyon sok barátom van, akikkel nem ennyire napi szintű a kapcsolat, de mégsem egyszerű havernak tekintek rájuk. Viszont hogy közülük mennyi az igaz és mennyi nem, azt gondolom csak a bajban tudnám meg, remélem nem lesz rá szükségem …

Milyen ajándéknak örülnél a legjobban idén karácsonykor a fa alatt?
Van most a soron következő show szezonra 3 exclusive opciónk 3 különböző lányunkra. Ha azok közül csak egyik is megvalósul, annak azt hiszem mindennél jobban örülnék. Az egyik közülük ráadásul pont az a show, amire már nagyon rég óta várok és ez az egy még pont hiányzik az eddigi dicsőség listámból. Opciós már volt rá 6 modellem is, de eddig soha egyik sem kapta meg végül, ami most már kezd frusztráló lenni, viszont annál jobban fogom értékelni, ha végre egyszer tényleg összejön valakinek. :-)
Ha így lesz, akkor azt gondolom Karácsonyra pont a kampányszezon vége fele fogunk járni és akkor a karácsonyfa alá valamelyik nagy luxusmárka világkampányát kérem valamelyik érintett lányomnak. Ezen dolgozunk most éppen! :-)
(VM-es modellek edzésben - a VM modelljei ingyenesen edzhetnek az ügynökséggel partneri szerződésben álló World Class Marriott-ban)

Ezen kívül nagyon örülnék egy thaiföldi szilveszternek is. A bátyám már jó pár éve Bangkoban él és tervben van, hogy a családommal elmegyünk hozzá a két ünnep között és kint ünnepeljük az új évet. Ha ez összejön akkor nagyon nagyon boldog leszek, mert még sosem volt szerencsém a tengerparton pálmafák alatt szilveszterezni, pedig már évek óta tervezzük. :D :D :D :D

(Pethő Bálint unokahúgával, Petrával Thaiföldön 2015 márciusában)

Mi az a legfontosabb egy mondat, amit az életben megtanultál?
Három ilyen is van. Az egyik Ady Endrétől, a másik Victor Hugotól, a harmadik pedig Muhamed Alitól származik és ez az a három mondat, ami a legjobban jellemzi a személyiségemet:

-  Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.

- Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.

-  A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény.  A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.

Őszintén válaszoltál az interjú alatt?
Igen, másképp nem lett volna értelme.

Kit ajánlanál személyesen következő interjú alanynak?
Ajkai Dávid divatfotóst, egyben nagyon jó barátomat – szeritem nagyon érdekes személyiség, kíváncsian olvasnám a válaszait hasonló kérdésekre. (bár a nagy részére szerintem már tudnám a válaszát :P)  

Nagyon köszönöm Bálint az interjút, egy örök és igaz élmény volt részemről! Köszönöm a nyitottságodat és kívánom neked, hogy elérjed minden álmodat, célodat a szakmádban, mint eredményekben és elismerésekben!

2015. július 12., vasárnap

Pethő Bálint interjú - 3. rész


Sziasztok! 4 részes mélyinterjúnk harmadik része Pethő Bálint-tal, a VM MODEL ügynökség alapítójával, többségi tulajdonosával és ügyvezetőjével itt olvasható. 

Köszönet az interjúért Znamenák Gyurinak, a Style&Dirt és a Bossmaster blog tulajdonosának. Az interjú 4. része jövő vasárnap érkezik! :)




Babonás vagy?
Nem vagyok babonás. Ellenben hiszek az isteni gondviselésben és a karmában is, magyarul mindenki visszakapja az élettől és a Jóistentől amit megérdemel és úgy viszonyulok mindenkihez ahogy ő viszonyul hozzám, kortól, rangtól, beosztástól, bőrszíntől, vagy éppen nemi identitástól függetlenül.

Mennyire tartod magad a szakmán belül megosztó személyiségnek?
Nem tartom magam annak és nem is kerestem ezt a fajta szerepet soha, de mégis azzá váltam, vagy azzá tettek. Ebben közrejátszhat a tény, hogy kívülről jöttem, kapcsolatok és szakmai múlt nélkül megjelentem a piacon, nem kértem de nem is adtam tiszteletet senkinek, csak csináltam a dolgom, szorgalmasan sokat és gyorsan tanultam és szemtelenül fiatalon szemtelenül gyorsan harcoltam ki egy olyan piaci pozíciót magamnak, ami sok embernek nem tetszett. Többen meg is találtak elég hamar, de nem hunyászkodtam meg, inkább felvettem a kesztyűt és aki belém rúgott, annak visszarúgtam, aki modellt lopott tőlem (vagy tudomásomra jutott hogy próbálta) attól visszaloptam Ludas Matyiként háromszorosan és nem hátráltam meg sem a fenyegetések, sem a kartell szerű szervezkedések és bojkottok, sem a lejáratókampányok ellenére sem, csak csináltam a dolgom tovább, mégpedig az eredményeink alapján elég jól, és ezzel még több embernek kezdtem csípni a szemét, olyanoknak akik sokkal régebb óta a piacon voltak és kevesebb sikert könyvelhettek el, vagy egyszerűen csak féltek a régi nagy öregektől, akik úgy viszonyultak hozzám, hogy akik nincsenek ellenem, azok ő ellenük vannak és én kevésbé voltam veszélyesebb "ellenfél" a hazai viszonyok között, még akkor is ha úgy egyébként semmi bajuk nem volt velem egyszerűbb volt velem nem jóban lenni. Emiatt idehaza valóban kialakult egy megosztó státusz velem kapcsolatban, de mint mondtam én ezt nem kerestem, nem is akartam, de nem is zavar. Egyáltalán nem érdekel mit gondolnak rólam idehaza a szakmabeliek. A számomra igazán fontos emberek egyrészt közel állnak hozzám és nagyon jól ismernek, másrészt pedig New Yorkban, Londonban, Milánóban vagy Párizsban élnek és ők úgyis az eredményeim alapján ítélnek meg engem, nem a hazai hangulatkeltés által, amin külföldön mindenhol csak mosolyognak. Egy időben túl sokat foglalkoztam ezzel és próbáltam a tények által rávilágítani a helyzetre, de rájöttem hogy ennek egyrészt sem értelme nincs, másrészt nem is érdekel, harmadrészt pedig nagyon keveseket érdekel, mert idehaza minden az érdekek és a meglévő kapcsolatokon alapuló egymásrautaltságon és kivagyiságon múlik, erre nekem pedig se időm, se kedvem, se energiám. Nem járok hazai divateseményekre, nem járok össze marketingesekkel vagy szerkesztőkkel kávézgatni vagy partizni csak azért hogy kapjunk 30-40 ezer forintos megbízásokat, vagy hogy írjanak rólunk egy-egy blogon. Nekem ez nem fontos és nem is motivál. Úgyhogy már egy ideje nem foglalkozom ezzel és azóta sokkal boldogabb és sikeresebb is lettem és több időm van a számomra fontos dolgokra, emberekre.

(Balról: Cakó Kinga divattervező, Pethő Bálint és Baczay Dalma VM-es modell - a tervező aktuális kampányának modellje a kollekció bemutatásakor)

Mivel egy sikeres ügynökséget vezetsz, így gondolom, akadnak bőven irigyeid… Hogyan kezeled ezeket, és mit mondasz a modelljeidnek, hogy a bizalmuk ne inogjon meg benned illetve a VM-be?
Az előző kérdésben az első felére már válaszoltam. A modelljeim elég közel állnak hozzám, olyan vagyunk mint egy nagy család. Mindenkivel nagyon nagyon jó, baráti viszonyt ápolunk és azt gondolom az már régen rossz lenne, ha bármit is mondanom kéne nekik ez ügyben … A bizalom nem egy olyan dolog, amit szavak által fel vagy le lehetne építeni. A munka amit elvégzek velük, az eredmények amiket hozunk velük azt gondolom többet ér minden szónál. Emellett akik már régebb óta vannak velünk és már több helyen jártak a világban, ők már eléggé rálátnak erre a szakmára és értik annyira, hogy pontosan tudják mi történik velük és hogy jó vagy rossz munkát végeztünk e velük. Emellett fontos hogy a világ vezető ügynökségei mind nagyon jó véleménnyel vannak rólam és ha bármelyik modellünk bármelyik ügynökségén bármelyik ügynökével beszélgetne rólam, sosem hallana rólam rosszat senkitől, sőt épp az ellenkezőjét szokták mesélni a lányaink. Ez pedig elég pozitív megerősítés tud lenni mondjuk egy konkurens ügynökség vagy modell negatív kritikájához vagy kitalált rémtörténeteihez képest.
Amúgy a legjobb reklám pont a már nálunk modellkedő lányok élménybeszámolói szokott lenni. Nagyon sok esetben azért keres fel minket egy-egy modell konkurens ügynökségektől, mert a világban itt-ott találkoztak modelljeinkkel és nagyon sok jót hallottak rólunk, vagy éppen egyszerűen csak látják az ő eredményeiket és ügynökségi hálójukat és sok esetben elégedetlenek a saját helyzetükkel és megkeresnek minket.

(Kondás Kata instagram üzenete az ügynökségnél töltött 5. évét követően)

Az esetek többségében ilyenkor nemet mondunk, de ha valakiben tényleg óriási fantáziát látunk, akkor elvállaljuk a menedzselését, az ezzel járó esetleges pereskedéssel és további ellenségeskedéssel együtt, ami ilyenkor ezzel jár sajnos. De ez nem annyira gyakori. A lányaink 90 %-át mi magunk fedeztük fel és építettük fel a 0-ról, mint ahogy egyébként a máshonnan átvett lányok esetében is szeretjük újra kezdeni, kidobni az addigi könyvüket és újra építeni őket teljesen az elejéről mintha akkor kezdenének modellkedni. Így biztosan nem a mások által kialakított, vagy megálmodott imázst veszem át, hanem a saját képemre tudom formálni az adott modellt és eddig ezzel kapcsolatban is kifejezetten jó tapasztalataink vannak.

Ha feltennéd magadnak a kérdést, mint kívülálló, hogyan mutatnád be magadat?
Szerintem ezzel a 4 részes interjúval már elég jól sikerült bemutatni magam. :)

Milyennek látod önmagadat 5 évvel ezelőtt, most és 5 év múlva?
5 évvel ezelőtt egy kezdő modell ügynök voltam, aki azt hitte hogy mindent tud a szakmáról, de nagyon sokat utazott a világban, rengeteget tanult, rengeteg kapcsolatot próbált kiépíteni és őrülten vágyott a sikerre és a növekedésre. Aztán ahogy egyre többet dolgoztam, egyre sikeresebb lettem és egyre többet tanultam, egyre inkább rájöttem hogy még mennyi mindent nem tudok, hogy mennyire bonyolult és összetett ez a szakma, mennyi minden van amiről nem is gondoltam hogy van és számít és hogy milyen hihetetlenül sokat kell még tanulnom és fejlődnöm hogy igazán jó ügynök legyek. És 5 év múlva azt gondolom hogy még több mindent fogok tudni mint most, reményeim szerint lesz még jópár szép eredményünk és még ismertebb lesz a cég, de ezért még rengeteget kell dolgozni, tanulni és fejlődni és szerintem ez tipikusan az a szakma, ahol soha nem vagy eléggé képzett és tapasztalt, egy élet sem elég hogy mindent megtanulj, úgyhogy dolgozom rajta becsülettel és megteszek minden tőlem telhetőt hogy egyszer a gyerekeim és a szüleim büszkék lehessenek rám és arra amit elértem.

Milyen cégekkel dolgoztál eddig, akikre büszke vagy?
A világ jelenlegi 25-27 legnagyobb ügynöksége közül(New York/London/Paris/Milano) jelen pillanatban 20 ügynökségnél van modellem, többségüknél nem is egy:
ELITE (+ The Society), IMG, VIVA Paris, DNA NY, Women, NEXT, Wilhelmina, Fusion NY, Marilyn, New York Models, Trump Management, Why Not Milan, Fashion Milan, Monster Milan, Storm London, Premier London, Models1 London, Select London, D'Men, Success MEN, Bananas Men, Request NYC...
Ez azt gondolom önmagáért beszél. A konkrét show, magazin vagy kampány megjelenéseinket pedig megtaláljátok az ügynökségünk, illetve a saját facebook profilom képgalériái között, valamint néhányat kiragadva az interjú előző részében arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik modellre vagyok a legbüszkébb. 
Az a lista szintén elég beszédes, minden egyes megjelenésre elmondhatatlanul büszke vagyok és hálás a mellettem dolgozó stáb minden tagjának, valamint elsősorban a modelljeimnek, hogy ezt így közösen, ilyen rövid idő alatt elérhettük.

(Fent/Balról: Tardy András - VM Model társtulajdonos, Csapó Placida - ELITE MODEL LOOK Hungary győztese 2014-ben és Pethő Bálint, az ELITE MODEL LOOK 2014-es világdöntőjén Shenzhenben, közvetlenül az eredményhírdetés után ünnepelve)
(Lent: az ELITE MODEL LOOK világdöntőjének 2014-es nyertesei az eredményhírdetést követően, Placida bal oldalt a legszélén)

Szerinted mi a szakma csúcsa itthon és külföldön?
Itthon számomra nehéz lenne egyetlen szakmai csúcsot kiemelni, de magazinok közül a The Room-ot és a -részben saját tulajdonú- Philosophy Magazint mondanám, egyszerűen azért, mert nemzetközi szinten is használható képanyagot biztosít a modelleknek és nemzetközi megjelenést a világ legnevesebb divatblogjain keresztül.
Divatbemutatók tekintetében pedig a Tony & Guy Fashion Week Budapest csapatát emelném ki, aki évről évre össze tudják hozni a hazai divatszakma legmeghatározóbb tervezőit és egy nemzetközi szintű divathétvégét varázsolnak Budapestre. És nem csak pénzügyi, vagy presztízs szempontból, de minden szempontból, kezdve a modellek kiválasztásával, a koreográfia, a világítás és a látványvilág megalkotásával, vagy akár a backstage-ben dolgozó szakmai stáb összetételét ha nézzük, ez az a bemutató ami minden tekintetben nemzetközi, professzionális és igényes, ez az amihez mi is szívesen adjuk a nevünket.

(A VM modelljei a 2014-es Tony & Guy Fashion Week Budapesten)

Külföldön egyértelműen a VOGUE magazin a szakma csúcsa számomra, ezen belül is elsősorban az olasz, a francia, az amerikai és az angol kiadás, melyik közül mára több számban is szerepelt már több modellünk is, csak az elmúlt 3 évben három olasz, egy német és egy amerikai Vogue divatanyag fotózásunk volt 4 különböző modellel, de például az elmúlt fél évben további 4 modellünk szerepelt a magazin ázsiai kiadásaiban is, ami egy kezdő modell esetében nagyszerű bemutatkozásnak számít. 

(Boldov Eszter VM-es modell az olasz VOGUE divatanyagában - ezen a képen balról a második)

A bemutatók és kampányok kapcsán a legfontosabbak véleményem szerint a Calvin Klein, a Louis Vuitton, a Marc Jacobs, az Alexander Wang, a Burberry, a J.W. Anderson, a Tom Ford, a Prada, a Gucci, a Jil Sander, a Dolce = Gabbana, a Dior, a Balenciaga, a Givenchy, a Saint Lauren, a Celine és a Chanel ha a high fashiont nézzük. Ezek azok a brand-ek akik modellválasztásukkal meghatározzák a közeljövő trendjeit, illetve új generációs modellcsillagait.

(A VM modelljei a világ legjelentősebb kifutóin)

Ha a dolog pénzügyi oldalát nézzük, akkor egyértelműen a Victoria Secret bemutató és a különböző hosszú távú kozmetikai és szépségápolási kampányok, szerződések amik a szakma csúcsát jelentik.

(Pethő Bálint GIGI HADID topmodellel, egyebek mellett a GUESS, a Maybelline és a TOM FORD állandó modelljével)

Számomra személyesen a szakma csúcsa az lenne, ha először egy lányom végigjárja a high fashion ranglétrát, a fentebb felsorolt divatházaknak és top magazinoknak mind dolgozik, felküzdi magát a világranglista első 10 helyezettje közé, majd amikor ez már megvolt, akkor huszonvalahány évesen elkezd az angyalkás shown dolgozni, amit követ egy 5 éves kozmetikai szerződés. Ez a nagy álmom. Ha ez összejön, akkor azt mondom hogy ennél nincs feljebb és új kihívások után nézek. De legalábbis onnantól kezdve már csak azzal az egy lánnyal fogok utazni mindenhova és az ő személyes ügynöke leszek, a többi lány mellé meg felveszek egy másik ügynököt akinek minden tudásomat és kapcsolatrendszeremet átadom, majd ha a lány visszavonul, akkor kiköltözök egy szép tengerpartra és elmegyek szörf oktatónak vagy rákászni életem végéig … :D :D :D
De lehet fél év után nem bírnám a pörgés nélküli életet és visszatérnék. Nem tudom. Egyelőre nehéz elképzelni magamat öregen és unottan, annyira motivált és sikeréhes vagyok és annyira messze van még ez az álom, nagyon de nagyon sokat kell még ehhez dolgozni. És egy óriási adag szerencse sem árt.
Interjúnk negyedik, egyben utolsó része vasárnap érkezik, benne olyan témákkal, mint a legmélyebb és legboldogabb pillanatok, szakmai hibák, megbánt döntések, legnagyobb szakmai és emberi kihívások, barátságok és sok minden más. 
Jövő vasárnap folytatjuk ...

xx

2015. július 7., kedd

Pethő Bálint interjú - 2. rész


Sziasztok! 4 részes mélyinterjúnk második része Pethő Bálint-tal, a VM MODEL ügynökség alapítójával, többségi tulajdonosával és ügyvezetőjével itt olvasható. 
Köszönet az interjúért Znamenák Gyurinak, a Style&Dirt és a Bossmaster blog tulajdonosának. Az interjú 3. része vasárnap érkezik! :)



Mi a legfontosabb számodra a szakmában?
A sokszínűsége. Hogy minden kiszámíthatatlan és minden nap történik valami. Az emberek akik itt dolgoznak körülöttem mind a barátaim és tényleg olyan ez a munka ami egyáltalán nem megterhelő és hihetetlen jó hangulatban telnek a munkanapjaink. Azt hiszem ez a legfontosabb. Mindig is szerettem volna családias hangulatú ügynökséget, ami azt gondolom maximálisan sikerült is. Imádom hogy az irodánk olyan mint egy klub helység, ahova minden nap bejárnak az épp itthon lévő modelljeink suli után kávézni, sütögetni, xboxozni, vizipipázni, vagy csak dumálni egyet, mint ahogy a fotósok, a stylistok vagy éppen divattervezők is örömmel járnak fel hozzánk, mert tényleg egy baráti, családi közösség a miénk és sokszor még hétvégeken is bent vagyunk épp azért, mert senki nem érzi munkahelynek. Persze fontos kiemelni, hogy –mint az eredményeink is bizonyítják- emellett nagyon komoly és profi szakmai munka folyik itt, de kellemes hangulatban, kooperatív és kreatív légkörben ahol mindenki segíti egymást és folyton közösen gondolkozunk mindenben.

(közös grillezés az ügynökség teraszán)

Mi a titka egy jó modellügynökségnek?
Sok jó ügynökség van és sok jó modell. A miénk titkát tudom és azt ki is fejtettem. De talán a legfontosabb a jó kapcsolatrendszer. A világ leggyönyörűbb lánya sem lesz topmodell, ha nem a legmegfelelőbb ügynökségekhez kerül, nem a legmegfelelőbb válogatásokra jut el, nem a legmegfelelőbb emberekkel találkozik. Ehhez nagyon fontos ismerni a piacot, a piaci igényeket és tudni kivel mit akarsz elérni és hogyan és mikor. Ehhez persze nagyon fontos a megfelelő szakmai képzettség, ami sajnos nagyon kevés helyen van meg. Ezért a legtöbb helyen tudatos karrier építésről nem is beszélhetünk és ez meg is látszik az eredményeken. Sokszor apróságokon múlnak nagyon nagy különbségek.
(balról: Kondás Kata - topmodell, az ÉV MODELLJE 2014-ben, és Pethő Bálint, közvetlenül a 2012-es Cavalli divatbemutató után a milánói divathéten)

Mi a véleményed arról, hogy gomba módjára nőnek ki a modellügynökségek itthon?
Azt hiszem félig már válaszoltam is rá az előző kérdésben. Sok ügynökség van, de nagyon kevés helyen van tudatosság, megfelelő kapcsolatrendszer, megfelelő szakmai képzettség. Ez a szakma nem arról szól hogy kirakunk jó csajokat a honlapra és majd valaki elviszi … Ez nem karrier építés. De mivel mindenki szeret csinos lányokkal foglalkozni és tulajdonképpen nem is kell hozzá olyan nagyon sok pénz, ezért sok unatkozó életművész, vagy bohém milliomos, esetleg kiöregedett ex-modell próbál így boldogulni. A piac azonban elég egyértelműen eldönti kinek van helye és kinek nincs, tehát előbb-utóbb a gyengék úgy is elhullanak. Engem egyébként sosem zavart ha volt konkurencia, sőt minél több jó modell és jó ügynökség van, annál jobb, hiszen a piacon egyre trendibbek lesznek a magyar lányok és végső soron nem egymás elől vesszük el a helyeket. Maximum akkor vérzik néha a szívem, ha látom hogy egy többre hivatott jó lány elkallódik egy gyenge ügynökségnél, de hát ez egy ilyen szakma. Van akin tudunk ilyenkor segíteni (ha ő is akarja), van akin nem. Mi mindenesetre mindig megtaláljuk a nekünk megfelelő lányokat és el is érjük velük amiket akarunk. Ha ez másoknak is sikerül én csak örülni fogok. Ami nem tetszik az az itthoni irigység és folyamatos acsarkodás meg ellenségeskedés amit a kezdetektől tapasztalok ellenünk is és mások ellen is. Szinte mindenki fúj mindenkire valamiért, holott ez tök butaság. Külföldön az ügynökök jóban vannak egymással, összejárnak a különböző ügynökségek vezetői, ügynökei is. De ez azt hiszem ilyen magyar dolog. Itthon a fotósok is fújnak egymásra, a sminkesek is, a fodrászok is, a tervezők is. Miért pont az ügynökök vagy a modellek lennének kivételek?   :)

(Pethő Bálint és Sáfrán Bogi VM-es modell a Dolce & Gabbana show backstage-ében a 2015-ös februári milánói divathéten, közvetlenül a show után)

Kit tartasz konkurenciának?
4-5 olyan ügynökség van itthon, akik dolgoznak olyan ügynökségekkel, akikkel mi is, tehát ők lehetnek potenciális "konkurencia" számunkra, bár mint említettem, nem igazán veszik el egymás elől a helyet a lányok, így nem gond ha egy-egy ügynökségnél akár 4-5 más magyar lány is dolgozik a mi modelljeinken kívül. Ez inkább a presztízsről szól.  A szó igazi értelmében egyetlen ügynökséget sem tartok itthon konkurenciának, de van 2-3 ügynökség akikkel úgymond nagyon hasonló az ízlésünk és sokszor szólitunk le lányokat akikről kiderül hogy már náluk vannak, mint ahogy ők is hasonlóképpen vannak velünk. Ezzel nincsen semmi probléma, ebben a szakmában gyorsnak kell lenni és nem lehet minden jó modellt elsőként megtalálni, sajnos vannak jó lányok akik máshoz kerülnek, de ez nem para… A lényeg hogy azokkal kell hozni a lehető legjobb eredményeket, akik hozzánk kerülnek és szezonról szezonra bizonyítani, hogy a legjobb kezekben vannak, mint ahogy a lányok tekintetében is hisszük, hogy nekünk van a legerősebb -de a számok tükrében mindenképpen a legeredményesebb és legsikeresebb- modell csapatunk. :)

(A VM MODEL modelljei a 2015-ös budapesti Tony & Guy Fashion Week Budapesten / Central European Fashion Days-en)

(A VM MODEL modelljei a világ legjelentősebb divathetein a top showkon)

Van néhány hazai ügynökség akikkel kifejezetten jó a viszonyunk és korrekt, baráti rivalizálás zajlik köztünk, esetenként akár segítjük is egymást piaci infókkal, tesztfotókkal, tippekkel stb. 
Természetesen vannak olyanok is, akikkel nem ennyire baráti a viszony, de ezzel én nem szeretnék és már időm sincs egy ideje foglalkozni. Csak a saját munkám és a saját lányaim érdekelnek, hogy nekik a legjobb menedzsmentet tudjuk biztosítani.

Ki az, akit elismersz szakmailag itthon, és miért?
Sok ügynökség van akivel kölcsönösen tiszteljük egymást és még több olyan akikkel szinte semmilyen kapcsolatot nem ápolunk, de nincs egy olyan ügynökség sem, akire azt tudnám mondani hogy különösebben felnézek, vagy irányt mutató és követendő konkurenciaként gondolnék rá. Titkon remélem hogy talán mi vagyunk ezek mások számára. :P  

Melyik modelledre/modelljeidre vagy a legbüszkébb, és miért?
Nehéz erre a kérdésre egy névvel válaszolni ...
Időrendi sorrendben haladva talán Kondás Katával kezdeném, aki 2009 nyarán 14 évesen került hozzánk. Rögtön első szezonján 12 show-t csinált a New York-i fashion weeken, dolgozott Calvin Kleinnek és Victoria Beckhamnek is, majd fotózták a Teen Vogue-nak. 2012-ben pedig Calvin Klein exclusive-ként kezdte New Yorkban a showkat, majd utána 27 showt csinált Londonban, Párizsban és MIlánóban, köztük olyan bemutatókkal mint Alexander McQueen, Roberto Cavalli, Giorgio és Emporio Armani, Thierry Mugler, Ralph Lauren, vagy Jean Paul Gaultier, akinek ő is nyitotta és zárta a bemutóját.
De ide sorolhatnánk még Pampuk Timit (aki bemutatózott már Vivienne Westwoodnak és az Armani háznak 3-szor is, valamint szerepelt az olasz VOGUE-ban, vagy az IO Donna címlapján), Boldov Esztert (aki 2-szer volt az olasz VOGUE-ban, az olasz ELLE-ben, a L'Officiel-ben, volt VELVET címlapon, Harpers Bazaarban és emellett olyan kampányokból köszönt vissza, mint a Primark, a River Island, a L'Oreal, a Calzedonia vagy a Parfois), vagy akár Sáfrán Bogit (aki élete első munkájaként 2014 januárban alig 16 évesen debütálhatott Christian DIOR kifutóján, majd követte ezt 2 napra rá a Valentino is, tavaly pedig Dolce&Gabbana kifutóján láthattátok kétszer is), de mondhatnám az egyel újabb generációból Anett Drent aki 2015-ben Saint Laurent exclusive volt, de kiemelném Baczay Dalmát is, aki ugyan divatheteken nem szerepelt még de a print szezonja minden évben valami elképesztő és itthon is szinte mindent megcsinált már amit lehetséges.
A legújabb generáció tagjai közül érdemes lesz odafigyelni Szakálas Sacira (aki tavaly már debütált Milánóban és óriási meglepetésre élete első szezonján 15 évesen ő zárta az Emporio Armani showt Milánóban), illetve Stocker Dalmára.
A még újabbak közül pedig Pintér Kincsőre, Szilágyi Csepire és Nagy Evelinre a következő szezontól ...

Fiú modelljeinkre is nagyon büszkék vagyunk, elég csak Stift Bence (olyan showkkal a háta mögött, mint Dior Hommes, Jil Sander, Raf Simons, Dries van Noten-amit ő zárt-, Iceberg, Moschino, Zegna, Neal Barrett) vagy Jackson Rado (Marc Jacobs exclusive, Tommy Hilfiger, Diesel, McQueen, Lanvin, Missoni, Paul Smith, Dolce&Gabbana, Tom Ford showk, Costume National kampány, Acne kampány ...) nevét említeni ... :-))

Tényleg lehetetlen egy nevet mondani, minden modellünkre kimondhatatlanul büszkék vagyunk! :)

(Pethő Bálint és Pampuk Tímea VM-es modell a Vivienne Westwood show backstage-ében a 2013-as párizsi divathéten, közvetlenül a show előtt)

Mennyire telített szerinted itthon a modellszakma?
Nem gondolom hogy lenne olyan hogy telített. A jó lányokra mindig lesz kereslet, a piaci igény hatalmas és senkit nem érdekel ki honnan jött (lásd rengeteg orosz, brazil, vagy holland topmodell). A gond nem az hogy sok ügynökség vagy sok modell van. A gond hogy kevés a jó ügynökség és még kevesebb az igazán sikeres, jó modell. Ha az ügynökségek képesek fejlődni és a megfelelő lányokat kiválasztani, a megfelelő módon felépíteni és prezentálni őket és a megfelelő ügynökségekhez elhelyezni őket, akkor akár sokszor több magyar topmodell is lehetne, de azt gondolom jó úton járunk. Az elmúlt néhány szezonban feltűnt néhány ígéretes magyar tehetség és ezúton is nagyon sok sikert kívánok nekik. A gond inkább az, amikor a többre hivatott lányok rossz helyre kerülnek és félremenedzselik őket, rossz helyekre küldözgetik őket nem megfelelő imidzset építve nekik, tönkre téve ezzel a karrierjüket, vagy rosszabb esetben átverik őket ilyen-olyan teszt fotózásokkal meg tanfolyamokkal és elveszik a kedvüket az egésztől. Ezek ellen nem sokat lehet tenni, de ha ilyet tapasztalok azért általában próbálom felhívni erre az adott modellek figyelmét és felajánlani a segítségünket. Ennél többet sajnos nem tehetünk, jogi lehetőség nincs az ilyen szélhámosok vagy hozzá nem értők kiszűrésére és egy demokrata európai országban ez nem is lenne elvárható.

Mit javasolnál egy olyan kezdőnek, aki szeretné magát kipróbálni ebben a szakmában, de nincsen önbizalma? Példát tudsz erre mondani, sikersztorit?
Szinte csak ilyen példát tudok mondani. :D :D :D  A lányaink többségét mi magunk találtuk meg utcán, bevásárló központban vagy akár az interneten és nagy többségük sosem gondolta volna hogy jó lehet modellnek. Itthon az általános szépségideál teljesen más, mint a nemzetközi divatszakma elvárásai, ezért aztán az itthon szépnek mondott, suliban bálványozott lányok elég nagy többsége nem alkalmas modellnek, míg az igazán jó modellek eltűnnek a szürke kisegér álarcuk mögött. Azt javaslom mindenkinek hogy keressen meg minket bátran, akár emailben, akár személyesen, akár telefonon. Nálunk a jelentkezés teljesen ingyenes, mint ahogy akiben látunk fantáziát, annak minden költségét magunkra vállaljuk és saját költségen készítjük el a portfólióját  vagy tanítjuk meg a szakma alapjaira. Ilyen módon tehát anyagi invesztíciót nem igényel az elindulás egyetlen modellünktől sem, csupán az kell, hogy jelentkezzen és majd mi eldöntjük hogy megfelel e vagy sem a mi elvárásainknak. Mindenesetre vesztenivalója nincs senkinek, mint ahogy senkit nem ettünk még meg, ha el is utasítunk valakit, azt sem bunkó vagy tapló módon tesszük soha, mindenkivel kulturáltan  normálisan és őszintén beszélünk a szakmai lehetőségeit illetően, tényleg nincs mitől félni. Viszont a magasságot illetően fontos a honlapunkon fent lévő számok figyelembe vétele, mint ahogy a vékony alkat is alap elvárás egy modelltől, bár az ugye változtatható bizonyos keretek között ha valakiben van kitartás és akaraterő.

Mekkora különbség van a hazai modell megjelenések és a nemzetközi megjelenések között? Értem ez alatt, hogy melyik az, amelyik szakmailag előrébb viszi a modellt illetve az ügynökségét?
Ég és Föld. Össze sem lehet hasonlítani. A legnagyobb gond a hazai megjelenésekkel, hogy sem anyagilag, sem szakmailag nem igazán jövedelmező. Egy kinti magazin vagy katalógus a hazai árak többszörösét fizeti még a kezdő modelleknek is, ráadásul a hazai magazinok képeit sajnos 95%-ban kidobják a kinti ügynökségek, tehát nem kerül be a modell portfóliójába  így előre sem viszi a  karrierjét. Az igazán nagy különbség azonban nem is egy kezdő modellnél mutatkozik. Mi soha nem rövid távon gondolkozunk, minden modellnél hosszú távú karriereket építünk. Mi azért dolgozunk, hogy 2-3 éven belül egy olyan nemzetközileg ismert, sikeres modelleket építsünk, akik a hazai árak nem 2-3 szorosát, hanem 20-30 szorosát, vagy még annál is nagyságrendekkel többet keressenek. Ehhez pedig karriert kell építeni először, és ez bizony időigényes munka és ezért sok esetben az első 1 évben az anyagi kereset nem is elsődleges a számunkra, elsősorban a szakmai érdekeket nézzük, mi az ami a leggyorsabban előre viszi az adott lány karrierjét. Ez pedig egyértelműen a külföld, azon belül is a presztízs jellegű munkák, magazinok, showk. (ezek pedig ugye annyira nem fizetnek sokat, tehát az anyagi haszna ennek akkor csapódik csak le, amikor jönnek az első komolyabb kampányok vagy ázsiai garancia szerződések)
Persze ha egy modellünk éppen itthon van és jön egy olyan ajánlat belföldről, ami szakmailag elfogadható a számunkra, akkor mindig igent mondunk, de ezen megkeresések kedvéért mi nem tartunk itthon lányokat, nem ajánlgatjuk őket hazai klienseknek. A számunkra megfelelő ajánlatok úgyis olyan helyről fognak jönni, ahol figyelemmel kísérik az ő külföldi ténykedésüket és pontosan tudják mit értek el és presztízs szempontból is sokkal jobb, ha a kliensek keresnek meg minket egy adott modell után érdeklődve, mintha mi ajánlgatnánk …  

(Baczay Dalma, VM-es modell a saját kampánya előtt)

Éppen ezen indokok miatt ügynökségünk már a kezdetek óta olyan üzletpolitikával dolgozik, hogy elsősorban a külföldi piacokra fókuszálunk, a belföldi piac számunkra nem annyira lényeges szempont, bár teljesen természetes hogy ha egy lány külföldön sikeres, akkor itthon is keresni fogják és mára azért belföldön is az egyik legaktívabb ügynökséggé nőttük ki magunkat akaratunkon kívül. A legutolsó szezonban például 28 hazai divattervezőnek/divatcégnek a kampányához adtuk mi a modellt, amivel saját számításaim szerint toronymagasan piacvezetők vagyunk idehaza is, hasonló a helyzet a fontosabb hazai divatbemutatókkal (TonyGuy Fashion Week Budapest, Marie Claire Fashion Days, Central European Fashion Days, ELLE Fashion Days), ahol szintén magasan nekünk van a legtöbb modellünk a kifutókon és a nívósabb hazai magazinokban is rendszeresen jelen vagyunk, tehát ilyen szempontból idehaza is megkerülhetetlen tényezővé nőttük ki magunkat, de ahogy írtam idehaza elsődlegesen a presztízs számít a munkák szelektálásánál, csak olyan munkákhoz adjuk a nevünket és a modelljeinket, amik a reputációjukat emelik és amivel az imidzsüket építeni tudjuk. Nagyon megválogatjuk kinek és mihez adunk modelleket idehaza. (külföldön ez a kinti ügynökség dolga, bár néha abba is beleszólunk ha anyaügynökségként úgy érezzük hogy a kinti partnerünk nem az általunk elképzeltek szerint pozicionálja a modellünket a piacon)
Arról nem is beszélve, hogy tudatosan kerüljük a bulvár és celebkedő megjelenéseket, nem szeretnénk egyetlen modellünket sem kitenni az olyan fajta média figyelemnek, ami nem feltétlenül előnyös számára szakmailag, a magánéletéről nem is beszélve. Magyarország kis piac, nincs nagy jelentősége. Sokkal jobban preferáljuk azt, ha a mi modelljeink külföldön igazán ismertek és sikeresek, itthon viszont megmarad számukra a privát életük és amikor hazajönnek ne ismerjék fel őket minden sarkon és elmehessenek egy barátjukkal kávézni anélkül hogy mindenki ujjal mutogatna rájuk vagy lefotóznák valamelyik bulvár lapba. Akinek erre van szüksége, annak nem mi vagyunk a megfelelő ügynökség. Ez a mi szellemiségünktől távol áll.

Interjúnk következő, 3. része vasárnap érkezik, benne olyan témákkal, mint az irigység és rivalizálás, szakmai célok, álmok, elvárások és sok minden más! Vasárnap folytatjuk ...

xx


2015. július 5., vasárnap

4 részes mélyinterjúnk első része Pethő Bálint-tal, a VM MODEL ügynökség alapítójával, többségi tulajdonosával és ügyvezetőjével


*
Köszönet az interjúért Znamenák Gyurinak, a Style&Dirt és a Bossmaster blog tulajdonosának! Az interjú eredeti verziója még 2 éve készült, most pedig a Bossmaster megszűnését követően -picit updatelt formában- átkerül ide a Model Talk-ra. :) Az interjú következő része kedden érkezik! :)



Mit álmodtál tegnap este?
A tegnap esti álmomra őszintén szólva nem emlékszem, de nagyon gyakran azzal álmodom, amivel az előző nap a legtöbbet foglalkoztam. Ha divatheteken vagyok, akkor nagyon sokszor álmodom showkról, ha a honlapot szerkesztem akkor sokszor álmomban is képeket szerkesztek, de a legkülönfélébb történetek is előjöhetnek. Múlt héten például azt álmodtam, hogy kb 12 éves vagyok, gyermekkorom győri lakásában voltam és szegény megboldogult édesapámmal futball meccset néztünk a kedvenc kanapénkból. Fogalmam sincs honnan jött, lehet épp valami meccset néztem aznap a tévében lefekvés előtt!
Általában kellemes dolgok szoktak előjönni álmomban, és van egy olyan képességem, hogy ha felkelek is vissza tudom álmodni magam és folytatni onnan ahol abba hagytam ha nagyon akarom. 

(Pethő Bálint, a VM MODEL ügyvezetője - fotó: Ajkai Dávid)

Mivel indítod a reggeledet?
Általában az első dolgom hogy bekapcsolom az ágyam mellett lévő laptopomat és elolvasom az éjszaka érkezett emailjeimet, a közösségi oldalamra érkezett üzeneteket is beleértve. Ha van valami fontos vagy sürgős, akkor rögtön meg is válaszolom őket, majd utána mosakodok, felöltözök, szerzek valami reggelit és főzök mellé egy kávét, majd a reggeli közben elolvasom a kedvenc divatblogjaimat, hír portálokat és sport oldalakat. Ez után összeírom az aznapi legfontosabb teendőimet, beosztom a napomat és elkezdek dolgozni. Természetesen ha valami különleges esemény van éppen (például divathetek), akkor minden borul és óránként változhat a program. Emellett fontos számomra a sport is, amit egészen kis korom óta versenyszerűen űztem és –főleg nyáron- sokszor a reggeli és a munkakezdés elé beiktatok egy futást vagy edzést is. Ez attól függ mennyire húzós a napom.

Boldog ember vagy?
Igen, maximálisan boldog ember vagyok, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is. Világ életemben azzal foglalkoztam és abból éltem, amit szívből lélekből, örömmel tudtam csinálni. Ez kezdetben az élsport volt, majd követte a modellkedés, végül pedig az ügynökség. Imádom a munkámat, és azokat akik körül vesznek. Hála Istennek a munkatársaim nagy többsége egyben a barátom is, így számomra az ügynökség olyan mint egy nagy család, beleértve ebbe a modelljeinket (sok esetben a szüleiket is), a fotósokat és kollégákat akikkel dolgozom, a tulajdonostársaimat, vagy jó néhány külföldi ügynököt akikkel szerencsém van együtt dolgozni. Azt hiszem hogy ha választhatnék bármilyen más foglalkozást a világon, akkor sem cserélnék senkivel.
(Balról: Rami Fernandes:  a Calvin Klein, a Dior és számos világhírű divatházak casting directora, Pethő Bálint és Kate Kondas VM Model - az ÉV Modellje 2014-ben a Glamour Women of The Yearen, közvetlenül a 2012-es new yorki Calvin Klein show után a backstage-ben)

Amikor 1-1 új lány eléri az első komolyabb sikereit New yorkban vagy Párizsban és x év közös munka után teljesül az álmuk, olyankor mindig újra és újra rádöbbenek, hogy ez a világ legjobb munkája és minden szezonban újra és újra átélem ezt a leírhatatlan örömöt, amikor ott vagyok valamelyikükkel valamelyik nemzetközi divathét egyik top showjának a backstage-ében és láthatom a szemük sarkában az öröm könnyeit, vagy amikor látom őket sétálni a kifutón és villognak a vakuk a kifutó végén, akkor valami megmagyarázhatatlan bizsergést és büszkeséget érzek és sokszor titokban én is megkönnyezem ezeket a pillanatokat, mint ahogy a fontosabb magazinok vagy kampányok megjelenését is úgy várjuk, hogy szinte óránként csekkoljuk a nagy nemzetközi blogokat az új képek megjelenésére vadászva … Ezeket nem lehet leírni, de ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet és amíg szezonról szezonra jönnek ezek a sikerek, addig én boldog és elégedett ember leszek ezt biztosan tudom. :)

Hogy jött az ötlet, hogy modell ügynökséget vezess?
Igazából nem egy hirtelen jött ötlet volt. Mint említettem, eleinte sportolóként képzeltem el az életemet és egész kis korom óta a szüleim azzal próbáltak a tanulás komolyan vételére ösztökélni, hogy "mi lesz veled ha kiöregszel fiam…", és akkor mindig az volt a válasz hogy majd elmegyek edzőnek. Amikor –teljesen véletlenül- belecsöppentem a modellkedésbe, akkor ugyanez a szituáció hatványozottan igaz volt, így már a kezdetektől készültem arra, hogy egyszer véget fog érni és erre az esetre a B terv az volt, hogy majd elmegyek egy ügynökségre dolgozni, mint ügynök vagy scout. Emiatt minden egyes külföldi utamon próbáltam minél több információt összegyűjteni a velem együtt lakó, vagy kint megismert külföldi modellektől hogy melyik piacon kik a jó ügynökség, hol dolgoztak eddig, hol miket tapasztaltak és szorgosan gyűjtögettem a kontaktokat is, így pár év után már volt egy egész komplett rálátásom a szakmára, illetve hogy hol kikkel lenne érdemes együtt dolgozni, de a gond az volt, hogy személyesen sehol nem ismertem senkit.
Eleinte elkezdtem modelleket kutatni, és szülővárosomban, Győrben próbáltam jó arcokat találni a jobb fővárosi ügynökségek számára, némi jutalék reményében, de sajnos akkoriban még nem volt semmiféle működő rendszer a scoutok alkalmazására vagy bérezésére, sőt nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy az akkori vezető ügynökségek részéről hajlandóság sem igen mutatkozott, hogy fizessenek az általam talált jobb lányok után, akiket bemutattam nekik, így rájöttem, hogy vagy csinálok egy ügynökséget, vagy az összes addig megtalált modellt el fogom veszíteni, mert senki nem volt hajlandó scout szerződést kötni velem, gyakorlatilag úgy voltak vele (és ezt több alkalommal el is mondták), hogy örüljek neki hogy szóba állnak velem és hogy felveszik az általam talált modelleket, mert úgy is csak ők képesek belőlük sikeres modellt csinálni, tehát vagy nekik adom ingyen ezeket a lányokat, vagy szerencsétlenkedhetek velük Győrben, de az nem visz előre …
Így hát az eredetileg tervezettnél lényegesen hamarabb abba kellett hagynom a modell karrieremet és baromi fiatalon belevágtam az ügynökség felépítésébe. Ez nem volt könnyű, mert akkoriban sem komoly tőke, sem iroda, sem honlap, sem külföldi kapcsolatrendszer nem állt rendelkezésemre, de hála Istennek volt néhány nagyon segítőkész barátom. Egyikük beengedett a saját irodájába ahol kaptam egy nem használt asztalt számítógéppel és nettel, egy másik barátom írt nekem egy elég kezdetleges honlapot, én pedig elkezdtem a Westend aluljáróban és az Őrs Vezér téren modelleket keresni, majd utána egy fotós barátom segítségével elindítani őket és egy gmailes rendszerről levelezve megkeresni az általam legjobbnak vélt ügynökségeket.

(Balról: Chanel Iman: topmodell, többek között a Victoria’s Secret, a GAP és a DKNY modellje és Pethő Bálint)

Legtöbbjük akkoriban még nem is válaszolt, de néhányuk szerencsére igen, így elkezdtünk dolgozni (eleinte még hotel lobbikban és éttermekben szervezve a válogatásokat) és szépen lassan kinőtte magát a dolog. Azóta már a 4. Irodánkban dolgozunk, lett üzleti befektetőnk, lecseréltük a honlapunkat, a világ szinte összes vezető ügynöksége már elég aktívan dolgozik velünk, és a legutóbbi 3 divathéten mind a kint dolgozó lányok számát, mind a bookolt showk számát tekintve toronymagasan piacvezetők lettünk, így azt gondolom jó döntést hoztam amikor belevágtam.

(a legutolsó, Fall/Winter 2015-16-os show szezon eredményei a magyar modellügynökségekre levetítve)

(az utolsó előtti, azaz a Spring/Summer 2015-ös divathetek eredményei a magyar ügynökségekre lebontva)

Hogyan indult el a pályafutásod és mikor?
A hogyanra már válaszoltam az előző kérdésben. A scoutkodás nagyjából 10 éve kezdődött, majd az első saját irodánk 7 és fél éve jött létre. A céget 4 éve egy komoly befektetői csoport felvásárolta és új dimenziókba helyeztük a működésünket (természetesen a többségi tulajdonos még mindig én vagyok a cégben), ekkor költöztünk be a mostani, belvárosi irodánkba és ekkor cseréltük le a honlapot is.

(VM MODEL iroda)

Milyen céljaid vannak az elkövetkezendő 1 évre?
Az új tulajdonosi körrel lényegesen megnőttek a lehetőségeink a további bővülésre és már most belevágtunk 3 új projektbe, amik részben kapcsolódnak a modellügynökség működéséhez. Az egyik ilyen projektünk a 2,5 éve indult saját online divatmagazin, a Philosophy Magazine, amire rettenetesen büszkék vagyunk. Az egyetlen jelenleg is aktív hazai divatmagazin vagyunk, akik önálló profillal rendelkeznek a világ legjelentősebb divatportálján, a Models.com-on és olyan szakemberekkel és modellekkel van szerencsénk együtt dolgozni, akikről 3 éve még álmodni sem mertünk. Emellett fontosnak tartjuk a fiatal hazai tehetségek számára való megjelenési lehetőségek biztosítását és természetesen hosszú távon a magazin bővélüsét a piaci igényeknek megfelelően. 
Emellett indítottunk egy divatmárkát is, de az a projektünk most már 1 éve szünetel és jelenleg nem szerepel a rövid távú terveink között ebbe a piaci szegmensbe visszatérni, bár niylván nyitott fülekkel és szemekkel járunk a szakmában ha valami kihagyhatatlan lehetőség adódna biztosan átgondolnánk még egyszer ezt a kérdést. 

A harmadik projektünk pedig a nemzetközi nyitás, azaz határon túli irodák beindítása, melyre voltak már tavaly és tavaly előtt is próbálkozásaink, de jelenleg megelégszünk a határon túli scouting aktivitással is, jelen pillanatban nem érezzük indokoltnak egy állandó iroda fenntartását egyik környező országban sem, ám természetesen itt is rugalmasan fogunk reagálni a piaci lehetőségekre, és amennyiben aktuális lesz a kérdés visszatérünk erre is. :)

Mit jelent neked a modell szakma?
Erre egy szóval tudok válaszolni: MINDENT. Az életemet. Nekem ez a világ már az életem és biztosan tudom, hogy amíg az egészségem és az energiám engedi, addig ezzel is fogok foglalkozni. Ez a hobbim, a munkám, a családom, a barátaim, minden ide köt.

(Balról: Rajzák Kinga topmodell, Pethő Bálint és Sáfrán Bogi -VM-es modell- a DOLCE & GABBANA 2015 februári showja után a milánói Fashion Week-en a backstage-ben)

Amikor már este lefekszel, és már csak te vagy és a gondolataid akkor miről szoktál álmodozni, hogy hova fogod eljuttatni a VM-et?
Nagyon jól látod a helyzetet. Igazából a VM-mel fekszem és azzal is ébredek. :)  A laptopom mindig ott van az ágyam szélén és lefekvés előtt is, valamint felkelés után is az első gondolataim mindig a cég körül, az aktuális problémák megoldása körül folynak. Rengeteget agyalok hogyan hol és mit lehetne javítani, vagy egy-egy problémát hogyan lehetne megoldani. Természetesen már gőzerővel szervezzük az idei modellversenyünket (2013 óta ELITE MODEL LOOK, előtte Valentine Supermodel) is, ami augusztus végén lesz Budapesten és előtte lesz egy durván 6 hetes road shownk, ahol bejárjuk az egész országot (most nyári időszakban ez elsősorban strandokat jelent majd) és kutatjuk a jövő új topmodelljeit, az ezeken a versenyen felfedezett eddigi top modelljeink (Kondás Kata, Sáfrán Bogi, Baczay Dalma, Vágner Zsuzsa, Csapó Placida, Farkas Zita, Budavári Liza, Dukic Iszidóra, vagy éppen Hornyák Boglárka) utódait és ez a verseny is évről évre fejlődik, növekedik. Ezt idén szeretnénk még nagyobbá tenni és erre is vannak már terveink, de természetesen erről sem beszélhetek még. Az igazán nagy durranásra és az igazán nagy újításokra biztosan csak a verseny után számíthattok tőlünk, előtte másra már biztosan nem lesz energiánk, óriási munka egy ilyen volumenű rendezvény ilyen minőségű megszervezése és lebonyolítása...

(a VM MODEL csapata a tavalyi ELITE MODEL LOOK beach tour-ján)

Hogyan képzeled el az életedet, ha nem lennél a VM vezetője?
Vagy élsportoló, vagy valamilyen a sport világban dolgozó személy lennék. De az is lehet hogy már rég valahol külföldön élnék, elsősorban egy tengerparton tudnám elképzelni magamat, mivel imádom a tengert. Az is lehet hogy egy rákász hajó kapitányaként, vagy szörf oktatóként dolgoznék valami kis tengerpari viskóban élve a világ egy távoli pontján és lehet hogy ugyanilyen boldog lennék. Az biztos hogy kevesebb stressz és ármánykodás lene körülöttem. Nem tudom. Lehet el kéne rajta gondolkoznom? :D :D :D   amúgy viccet félre téve nem cserélnék senkivel és semmiért. A VM az életem és azt gondolom azért ennyire fontos és kedves nekem, mert tényleg a semmiből, a saját erőmből és a saját munkám által hoztam létre, emiatt sokkal jobban tudom értékelni, mintha mondjuk egy már meglévő ügynökségből kiszállva a készbe, a tutiba ültem volna bele, vagy apuci pénzéből csináltam volna magamnak egy tuti játszóteret. Ezt teljesen a magaménak tudom érezni, büszke vagyok rá és anyatigrisként vigyázok rá, akárcsak a modelljeinkre, akiket tényleg a saját gyerekeimnek tekintek és nem tűröm hogy bárki vagy bármi bántsa, támadja őket vagy igazságtalanságoknak legyenek kitéve. Ahogy említettem, a modelljeim és a kollégáim nekem a családom és családfőként kötelességem mindenben támogatni és megvédeni őket, ha kell harcolni is értük bárkivel.



Mi az eredeti szakmád?
Élvonalbeli labdarúgó voltam, három hazai élvonalbeli csapatban is játszottam profi szerződéssel. Emellett számos küzdősportot, vízi sportokat, jégkorongot és sok mindent kipróbáltam. Tényleg a sport volt sokáig az életem és amíg aktív voltam, elég jól is kerestem vele.
Tanulmányaimat tekintve közgazdasági és üzleti végzettségem is van, de mint bizonyára látjátok, nem vagyok túl anyagias. Sokkal inkább emocionális személyiség vagyok, éppen ezért annyira fontos számomra, hogy olyan emberekkel vegyem körül magam, akik nálam sokkal sikeresebb és jobb üzleti szakemberek, az ő pénzügyi és jogi szakértelmük és segítségük teremti meg számomra azt a luxust, hogy csak azzal foglalkozhassak, amit igazán szeretek és amihez igazán jól értek. Ez kezdetben a közgazdász és ex-bankár bátyám volt, majd később egy olyan tulajdonosi kört sikerült magam mellé venni, akik gyerekkorom óta a barátaim, akikkel 1000 %-osan megbízom és akik az ország legjobb üzleti és jogi szakemberei a szememben. Tökéletesen kiegészítjük egymást. Őket nem érdekli se a divat, se a modellek, engem nem érdekel a könyvelés és a dolog pénzügyi/jogi/szervezési része, viszont hetente mindent átbeszélünk, mindenki maximálisan képben van a másik munkájával és az aktuális eseményekkel és a cég jelenlegi eredményein azt gondolom meg is látszik ez a fajta ideális csapatmunka.

Mindig is modellekkel szerettél volna foglalkozni?
Sokáig egyáltalán nem. Amikor belecsöppentem a modellkedésbe, akkor rövid időn belül teljesen magába szippantott ez a világ. Olyannyira, hogy fel is adtam miatta az addigi életemet és abbahagytam a profi sportot. Azóta napról napra nagyobb a szerelem köztem és a divatvilág között és ahogy egyre több barátra teszek szert a szakmában még inkább egyre jobban otthon érzem magam benne.

Interjúnk következő, 2. része kedden érkezik, benne olyan témákkal, mint egy jó modellügynökség titkai, a hazai piac helyzete, konkurencia, valamint hasznos tippek és tanácsok kezdő modellek számára! Kövessetek minket kedden is! :)

xx




 

2015. március 24., kedd

Júlis Párizsból tudósít nektek

Sziasztok! 

Kolczonay Júlia vagyok, a 2014-es Elite Model Look egyik döntőse. Most épp Párizsból írok. 
A versenyt követően már másodszor utaztam külföldi munkára. Elsőként Milánóba mentem 1,5 hónapra, ahol rengeteg tesztfotózáson vettem részt.


Ott  3-4 lánnyal laktam együtt, sűrűn cserélődtek, így csak egy állandó lakótársam volt, aki az elejétől a végéig velem lakott. Hát nem volt éppen problémamentes lány :P Néha, ha úgy tartotta kedve, miután a buliból hazaért, nekiállt hajnalban gitározni és énekelni vagy épp hagymás krumplit főzött, aminek felszállt a finom illata és arra keltem, hogy olyan hagyma illat van a lakásban, mintha valaki vámpírokat próbálna vele elűzni:D 



Viszont volt olyan lakótársam is, ( magyar lány) akivel nagyon jóban lettünk és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Persze voltak nehéz pillanatok is ebben a 1,5 hónapban mikor úgy éreztem nem itt a helyem és nagyon hiányzott a családom, barátaim, a kutyáim, a versenysport. Ilyenkor elmentem egy nagyot sétálni, hogy kiszellőztessem kicsit a fejem. Szerencsére ezeken a pillanatokon hamar túllendültem és másnap újult erővel tettem a dolgom megint :)
Örülök, hogy az első utam egy közeli európai városba vitt, mert Milánóban új emberekkel, kultúrával ismerkedhettem meg, sokat önállósodtam és magabiztosabb lettem az angolban is. 



Mikor február 23-án elindultam Párizsba  már egyáltalán nem izgultam az utazás miatt úgy, mint első alkalomkor. Sokkal magabiztosabban álltam a dolgokhoz. 3 hete vagyok itt és úgy érzem, itt jobban megtaláltam a helyem, mint Milánóban. 
Nagyon szép város, sok a látnivaló. Rengeteg castingra és fotózásra járok, munkám is több van, mint Milánóban.




Az itteni ügynökségen nagyon kedvesek és segítőkészek. Eddig egy lengyel lánnyal laktam együtt, de ő most hazament, úgyhogy egyedül maradtam egy kis lakásban, amit most nagyon élvezek:D 
Legnagyobb bánatom, hogy nincs mosógép, de elvagyok nélküle, egy lábasban szoktam kézzel mosni ;)
Mióta itt vagyok, csak egyszer-kétszer találkoztam magyar lánnyal, viszont megismerkedtem sok különböző nemzetiségű modellek, akikkel jóban lettünk. Még bő egy hónapot leszek itt és remélem minél több élménnyel és tapasztalattal fogok hazamenni! :)