A “tavaszi szünet” első napjának reggelén, az utcák kihaltak voltak amikor a helyszínre tartottam, és mint mindig, megint túl hamar érkeztem. Ilyenkor szoktam elütni az időmet egy szupermarketben nézelődve. 30 perc barangolás után végül felmentem a lakásba, ahol készültünk.
Egy finn magazinnak fotóztunk aznap, és mivel tavasz-nyári kiadásba, ezért a nyári ruhák megint elengedhetetlenek voltak. Egész nap Simone Rocha kollekciójának darabjait viseltem, mert róla készült egy külön bemutató editorial. Reggeli közben éppen, arról meséltem a stábnak, hogy az elmúlt hetekben olyan sokat fotóztam kültéri helyszínen és mennyire nehéz, amikor csak ennyit tettek hozzá: “Akkor minket nem fogsz szeretni, mert kint kell fotózzunk ma is.”
Oh yeah. A smink elkészülte után, a hajamat össze vizezték és irány a park…
Oh yeah. A smink elkészülte után, a hajamat össze vizezték és irány a park…
Aznap, nagyon naposan kezdődött, mondom így nem lesz olyan rossz, legalább nem havazik. Csak hogy a napot felhők takartak el és így nem volt valami meleg a lyukacsos ruhákban, még ha nem lett volna rajtam semmi is melegebb lett volna. Legalábbis úgy éreztem, amikor a szél átfújt az anyagon.
Nagyon lassan haladtunk, ugye a fotózások eleje, amúgy is lassabb amíg összeszokik a csapat: a modell tudja, hogy pózoljon a haj úgy álljon, ahogy gondolták, a sminken apró javításokat végeznek, meg még betestápolózzák a kezed-lábad, majd ha ez mind megvan, elkezdünk rendesen fotózni. Mi még azért is haladtunk az elején lassan, mert a stylist mást kert tőlem, mint a fotós, és valamelyik mindig közbe szólt, hogy ne mozogjak csak álljak egyenesen, a kezemet magam mellé rakva, erre a másik: mozogj valamerre: sétálj, kulcsold össze a kezed….
Nah, most jó, ilyenkor kell a modellnek rögtönöznie és a kettő közötti állapotot megtalálni.
Nagyon lassan haladtunk, ugye a fotózások eleje, amúgy is lassabb amíg összeszokik a csapat: a modell tudja, hogy pózoljon a haj úgy álljon, ahogy gondolták, a sminken apró javításokat végeznek, meg még betestápolózzák a kezed-lábad, majd ha ez mind megvan, elkezdünk rendesen fotózni. Mi még azért is haladtunk az elején lassan, mert a stylist mást kert tőlem, mint a fotós, és valamelyik mindig közbe szólt, hogy ne mozogjak csak álljak egyenesen, a kezemet magam mellé rakva, erre a másik: mozogj valamerre: sétálj, kulcsold össze a kezed….
Nah, most jó, ilyenkor kell a modellnek rögtönöznie és a kettő közötti állapotot megtalálni.
Csak hogy a 3 órás hidegen állás, után már kezdtek az arcizmaim nem reagálni és a zsigerből jövő rángatózásaim is megkezdődtek, köszönhetően annak, hogy már csontig átfagytam………… újonnan.
Ezt képet Jeff a fotós készítette a twitterére. Adam a stylist és én fagyoskodunk. Nem hasonlítanám magam semmihez….
A 3 ruha váltás után, megnyugodtam, hogy visszamegyünk ás beltérben fotózunk tovább. Csak attól még, hogy fedél van a fejem felett, az nem jelenti azt, hogy meleg is van. Sajnos nagyon rosszul szigeteltek a régi londoni házak, és a szél ugyanúgy átjárja, mintha az ablak nyitva lenne.
Tudtátok, hogy a hidegben sokkal több kalóriát éget el a testünk azzal, hogy próbál melegen tartani?
Tudtátok, hogy a hidegben sokkal több kalóriát éget el a testünk azzal, hogy próbál melegen tartani?
Nah csodálkozik-e még valaki, hogy a modellek ilyen vékonyak?!
A nap végére inkább voltam két lábon járó zombi, mint egy húsvér ember. Már csak a forró fürdő, és meleg étel gondolata tartott életben. Nem is kell mondanom, hogy este, mint akit agyonütöttek úgy aludtam el. Hogy őszinte legyek, aznap elértem arra a pontra, amikor a vékony határ, a tűrés és az ez már sok között eltűnt, és elegem volt, hogy mindig a fagyhalál szélén kell állnom és miért pontosan?!
A nap végére inkább voltam két lábon járó zombi, mint egy húsvér ember. Már csak a forró fürdő, és meleg étel gondolata tartott életben. Nem is kell mondanom, hogy este, mint akit agyonütöttek úgy aludtam el. Hogy őszinte legyek, aznap elértem arra a pontra, amikor a vékony határ, a tűrés és az ez már sok között eltűnt, és elegem volt, hogy mindig a fagyhalál szélén kell állnom és miért pontosan?!
Nem csodálkozom ezeken a gondolatokon, mert aznap volt egy másfél óra, amikor konkrétan nem éreztem a kis lábujjamat és az nem is úgy nézett ki, mint aki jól van. Vagy a sárga szín az normális? Nem hinném.
És még most sem értem meg az angol lányokat, akik balett cipőben rohangáltak már januárban is. Én meg most a tavasznak beállított hónapokban is annyira átfagytam, hogy már a meleg áradása okozta a fájdalmat a lábaimban.
És még most sem értem meg az angol lányokat, akik balett cipőben rohangáltak már januárban is. Én meg most a tavasznak beállított hónapokban is annyira átfagytam, hogy már a meleg áradása okozta a fájdalmat a lábaimban.
Másnap reggelre azért ugyanúgy készen álltam, hogy induljak a fotózásomra, csak ki kellet aludnom magam…nem minden fotózás olyan kellemes, mint ahogy sokan gondoljátok. Sokszor kemény munka van a stáb a mögött es mindenki azon fáradozik, hogy a végeredmény tökéletes legyen, aminek sajnos ára van. Panasz, azért nem hagyja el a számat, szeretem amit csinálok és szerencsésnek tartom magamat, hogy ezzel foglalkozhatok.
Itt a végeredmény, azt hiszem ezért megérte:
Itt a végeredmény, azt hiszem ezért megérte:
XX,Melinda
Forrás: Melinda saját blogja a Throughyouth
Instagram: @melindaszepesi
Facebook: Throughyouth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése