A 123. oldal

A 123. oldal

Az első napom Londonban. Az ágyam léc betétes és persze minden harmadik fordulásnál ezek a lécek  feladják, egyszerűen kicsúsznak a sínből és a földre esnek a matraccal együtt.A harmadik alkalom után az ember egyszerűen feladja és leköltözik a földre. Egy ilyen éjszaka után nehéz volt kikelni az agyból, főként úgy, hogy hallani lehetett az esőcseppek kopogását az ablakon.
  A mai egyetlen küldetés egy Grazia magazin beauty castingja volt, nem lehetetlen, vagyis nem tűnt annak amikor elindultam. Nagyon magabiztosan indultam neki az útnak,bár igazából fogalmam sem volt, hogy hogyan jutok el a castingra, mivel a térkép az overground vonal végállomását jelölte ,ami a központtól 1,5 óra és onnan még egy Z3 busz is kellett volna egy ismeretlen eredetű megállóhoz, ami ahogy odaértem kiderült, hogy nincs is..........vagyis, hogy van de igazából a városrészre vonatkozik és ebből a megállóból hat ilyen is van. Az emberekre hagyatkoztam és elkezdtem kérdezősködni, hátha valaki tud segíteni, de a legtöbben közölték ,hogy ők csakis kocsival közlekednek és azon kívül, hogy reggelente  hol kanyarodnak jobbra, majd balra, nekik fogalmuk sincs a környékről. A megmentőm Paul volt. Paul a postán dolgozik a négyes kasszánál és nagyon segítőkész tud lenni, főként, ha elveszett lányokról van szó,akiket megmenthet. Közölte,hogy a postán csak egy térkép van és,hogy ő nem tud nekem sajnos segíteni, közben mutogatott, hogy várjam a képeslapoknál. Egy perc várakozás után Paul megjelent és kezembe csúsztatta a térkép 123.

oldalát, amit titokban kitépett, gondosan bejelölve rajta az útiránnyal és persze a másik oldalon a telefonszámával, persze csak, ha elvesznék útközben... Majd félórás séta után meg is érkeztem a castingra, ahol Karina fogadott. Miután megnézte a könyvemet és készített pár képet, nagyon kedvesen megkérdezte, hogy honnan jöttem. Elmondtam neki , ő közölte velem, hogy van egy vonatvonal ami nincs rajta a térképen, mivel nemzetközi, de onnan csak tíz perc az állomása és ,ha jegyet váltok rá 3 megálló és a központban vagyok. Nagylelkű információ volt, de akkor éppen lehet, hogy jobb lett volna nem hallani...
 Fél óra alatt hazaértem és semmire sem vágytam jobban,mint hogy bedőljek az ágyamba, ami persze abban a pillanatban feladta. Most már teljes mértékben értem a keep calm and carry on angol közmondást.     London én így szeretlek !

 U.I: Az ágyat azóta kicseréltem a nap közben elveszett lenti oroszéval, aki még azóta sincs meg.

Mau Timi